EladóTelekKizárólagosT041864
Telek · 905 m²
8265 Hegymagas
Irányár
19,9 M Ft
21 989 Ft/m²
Méret
905 m²
Négyzetméterár
21 989 Ft/m²
Leírás
Hegymagas a Szent György-hegy lábánál fekszik, pár perc alatt elérhetők a bazaltorgonák, a kerékpárút pa telektől 30 méterre halad el, a Balaton partja néhány kilométerre van, a környéket szőlőhegyek és tanúhegyek veszik körül. A Tapolca-patak a telektől 2 perc sétára található.
Alig ötszáz fős településről van szó, ahol még ismerik egymást az emberek, és nincs nyári tömeg, mint a parti településeken, este nem a forgalom hangját hallani, hanem a tücsköket.
A telek előtt aszfaltút vezet, ahol csatorna, víz elérhető, az áram mellette már ki lett építve a szomszéd telkén, ezen a területen egy kisebb vezeték megy keresztül, így EON szolgalmi jog van rajta.
LF2 építési övezet, ami azt jelenti, hogy a környéken eladó telkek közül ennek van a legnagyobb beépíthetősége: 25%, amire oldalhatáron álló, 4,5m építménymagassággal lehet tervezni és egy melléképület is elhelyezhető. Az egy főépítmény 2 önálló lakóegységgel rendelkezhet.
Itt kompromisszumok nélkül megtervezheti azt a házat, amiben nyaralni vagy élni szeretne, amiben minden úgy van kialakítva, ahogy Önnek a legmegfelelőbb.
Badacsony, Szigliget, Tapolca és a Balaton északi partjának több kedvelt települése néhány kilométeres távolságon belül található. A környék borászatai, termelői piacai és egész éves programjai miatt Hegymagas nemcsak nyaralóövezetként, hanem állandó lakóhelyként is egyre keresettebb.
Az ingatlan adatai a Duna House rendszeréből frissülnek . Hivatkozási szám: T041864
Hitelkalkulátor
Számold ki a havi törlesztőrészletet
Válaszd ki a hitel típusát, és állítsd be az összeget, a futamidőt, a kamatot és a költségeket. A kalkulátor tájékoztató jellegű; a tényleges ajánlatot a bank adja.
Lakáshitel használt ingatlan megvételéhez.
20% · 3 980 000 Ft
Felvett hitel: 15 920 000 Ft
25 év
Illusztratív érték — írd át a kapott ajánlatra.
Törlesztés módja
Havi törlesztőrészlet
107 493 Ft
- Hitelösszeg
- 15 920 000 Ft
- Futamidő
- 25 év (300 hó)
- Fizetendő kamat
- 16 327 894 Ft
- Összes díj és költség
- 0 Ft
- Teljes visszafizetés
- 32 247 894 Ft
- THM (becsült)
- 6,70%
- Hitelfedezeti arány (LTV)
- 80%
- Induló saját forrás
- 3 980 000 Ft
A számítás tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlatnak. Az alapértelmezett kamatok illusztratívak; a tényleges kamat, díjak és feltételek bankonként és ügyfelenként eltérnek. A THM becsült érték az itt megadott díjakból.
